Menu

Muzsika az éjszakában

Ezzel a címmel adott koncertet iskolánkban az Anima Musicae Kamarazenekar február 11-én délelőtt. Nem véletlenül jöttek el hozzánk! Németh Gábor, volt tanítványunk ajánlotta fel formációjuk előadását. A zenekar több éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az ifjúság klasszikus zenei nevelése terén. A koncertsorozatuk célja az értékteremtő, és hagyományőrző zenei kultúra megismertetése, és átadása a fiatalok számára. Tizenhat tagú vonós zenekaruk karmester nélkül, demokratikusan működik. Évente sok gyermek hallhatja általuk iskolai környezetben, ingyenes előadás keretében a klasszikus zene maradandó értékeit. 

Programjuk a szerenád műfajának megismertetésével kezdődött, majd a műfajon belül a klasszika és a romantika korszakából merítettek a legismertebb zeneművek részleteivel. Hallhattunk W. A. Mozart, J. Haydn, P. I. Csajkovszkij, és A. L. Dvorak, valamint J. Suk műveiből.

A gyerekek figyelmének irányításában G. Horváth László, koncertmester vállalt szerepet, az események moderátoraként. Interaktív módon, kérdésekkel, történetekkel vonta be a hallgatóságot az előadásba. A gyerekek a saját, megszokott környezetükben kitartóan, csendben tudtak figyelni a zenére.

Mind a gyerekek, mind a felnőttek maradandó zenei élményben részesültek ezen a délelőttön. Reméljük, hogy még sokszor élvezhetjük a kamarazenekar előadását az iskolánkban!

 

Budapest, 2020. február 11.                                                                                    Szabó Emese